Európa egyik legnagyobb, 72 méter átmérőjű és 5 emelet magasságú óriáskupolával fedett vízi élményparkja, egész éven át lélegzetelállító látványosságokkal, függőhidakkal, tornyokkal és medencékkel kínál minden korosztálynak megfelelő szórakozást.
A fedett élményfürdő Európában a második legnagyobb az amszterdami után – Pest északi részén, az M0-ás Megyeri-híd szomszédságában, közel 8,6 hektáros területen lett kialakítva. A vízi élményközpontban 15 medence, többek között az Európában is ritka szörfmedence, 11 csúszda, ezeknek a hossza közel egy kilométer, külön gyerekrész, nyáron pedig strand várja a látogatókat. A kupola egyébként különleges anyagszerkezetének köszönhetően az UV sugárzás ellen is védelmet nyújt.
Ramada Resort – Aquaworld Budapest ****
Budapest északi részén, kiváló fekvéssel rendelkező négycsillagos Ramada Resort – Aquaworld Budapest szálloda nagyon kedvelt a turisták számára, sokrétű szolgáltatásai miatt.
A hotel vendégei féláron vehetik igénybe a vízibirodalom szolgáltatásait.
A szálloda 309 szobával büszkélkedhet, melyek standard szobák, junior suitek és családi szobák ez utóbbiak 2 összenyitható 2 ágyas szobából állnak. Valamint 2 és 3 szobás apartmanok, melyek nappaliból és 1 vagy 2 franciaágyas hálószobából állnak.
A mozgáskorlátozottak részére a junior suite szobák, megfelelően kialakított fürdőszobákkal rendelkeznek.
Szaunavilág
A szaunavilág különleges szaunákkal és Szauna Szeánszokkal várja kedves szaunázni szerető vendégeit.
Szeretnénk azoknak a szaunázás iránt rajongó, illetve még ismerkedő vendégeink igényeit is kielégíteni és reméljük új közösséget is formálni, akik Budapesten nem nagyon találnak olyan helyszínt, ahol a helyes szaunázás szabályait betartva a napi fáradalmakat maguk mögött hagyva igazán élvezni szeretnék a szaunázással járó minden örömét és jótékonyságát.
- 2 Száraz szauna + kültéri rönk szauna
- 1 Gőz szauna
- 1 Bio szauna
- 1 Infra szauna
- 1 Kristály szauna
- 1 Tepidárium
- Jégkamra, merülő medence, taposó Kneipp medence, pihenő tér
Gyermekvilág
A kupolatértől elkülönített épületrészben változó vízmélységű, élményelemekkel és gyermekcsúszdákkal felszerelt medence, valamint játszóház és gyermekpelenkázó várja a kisgyermekes családokat.Nyáron az Aquaworld parkjában további gyerekmedencét, játszótereket vehetnek birtokukba a kicsik, ráadásul a kerti tó fölött átívelő hídról és az oda vezető sétányról a vízparti élővilágot is megcsodálhatják.
Babaúszás a hét minden napján az Aquaworldben
A pocakban eltöltött 9 hónap után, a csecsemők nagyon otthonosan mozognak a vízben. Némi gyakorlás után a felszín alá is szívesen buknak, ahol az anyaméhet idéző kellemes környezetben boldog pillanatokat élhetnek át.
A kellemesen meleg vízben az apróságok megnyugszanak, könnyedén lebegnek. Néhány hónapos korukban még birtokukban van az úgynevezett búvárreflex is, ami azt jelenti, hogy lemerülve az orrukból ösztönösen kifújják a levegőt, és zárják a garatot, hogy ne lélegezzenek be vizet.
Élménymedencék
Az óriás élménymedence fekvő és ülő masszázzsal, időközönként induló nyakzuhannyal és sodrófolyosóval kényezteti a vendégeket. A belső medencéből eljuthat a télen is működő szabadtéri melegvizes medencébe.
A hullámmedence és a Magyarországon egyedülálló szörfmedence a tengerparti üdülések hangulatát idézi fel. A szörfmedence versenyek megrendezésére is alkalmas, speciális, fedett használatra kifejlesztett deszkákkal használható.
Az úszni és ugrani vágyókat 25 méteres úszómedence illetve 3 méter magas ugrótorony várja.
Csúszdák
A fedett élményfürdőben télen-nyáron 11 csúszda kínál izgalmas kalandot és felhőtlen szórakozást. A csúszdák hossza összesen közel 1 kilométer.
A kupola melletti csúszdatoronyból 6 óriáscsúszda indul. A legbátrabbak 17 méter magasról rajtolhatnak.
A wideslide-csúszdán akár hárman is lecsúszhatnak egymás mellett; a hagyma-csúszda rövid, de annál intenzívebb élményt ígér, és a kalandvágyóbbak egy sziklák között hömpölygő, 180 méteres hegyi folyóban sodortathatják magukat.
A csúszdatorony 5. szintjéről induló óriáscsúszdák:
- Forgószél
- Kamikaze
- Repülő szőnyeg
A csúszdatorony 4. szintjéről induló óriáscsúszdák:
- Ufo
- Szivárvány
- Fekete lyuk
Egyéb, nem a csúszdatoronyból induló csúszdák
- Hagyma csúszda (kizárólag úszni tudóknak)
- Hegyi-folyó csúszda
- Családi csúszda
- Hullám és Dzsungel csúszda (gyermek medencében található)
Nyitva tartás
Az év minden napján 06.00 órától 22.00 óráig.
- Uszoda: reggel 06.00-09.30 (2 szauna és az úszómedencék vehetők igénybe)
- Az élményelemek 10 órától indulnak.
- Szaunavilág: 06.00-21.30
- Medencetér zárása: 21.30
Belépőjegy árak 2013
Belépő 2 órára
- Teljes árú Felnőtt: 2690 / 2990 Ft
- Kedvezményes Diák-Nyugdíjas: 2150 / 2390 Ft
- Kedvezményes Gyermek 3-14 év: 1350 / 1500 Ft
- További percdíj: 20 Ft / perc
Napijegy 06.00- 22.00
- Teljes árú Felnőtt: 4990 / 5690 Ft
- Kedvezményes Diák-Nyugdíjas: 3990 / 4550 Ft
- Kedvezményes Gyermek 3-14 év: 2490 / 2840 Ft
Úszójegy 06.00-09.30
- Teljes árú Felnőtt: 1650 / 1650 Ft
- Kedvezményes Diák-Nyugdíjas: 1320 / 1320 Ft
- Kedvezményes Gyermek 3-14 év: 1320 / 1320 Ft
Esti belépő
(hétköznap: 16.30-22.00, hétvégén: 18.00-22.00)
- Teljes árú Felnőtt: 2950 / 2950 Ft
- Kedvezményes Diák-Nyugdíjas: 2360 / 2360 Ft
- Kedvezményes Gyermek 3-14 év: 1480 / 1480 Ft
Szaunavilág
- Szaunavilág napi használata: 600 / 800 Ft
- Szauna jegy: 1950 / 1950 Ft
- Szauna szeánsz: 500 / 500 Ft
* Hétköznap / Hétvégén és ünnepnapokon
Képgaléria








Huuu… vannak árak rendesen:S
Igen, árak azok vannak rendesen, egy ilyen Aquaparknak szinte mindenütt magasak az árai, de viszont ha elmész egy ilyenbe nagyszerű élményben lesz részed. És ez ráadásul fedett, akár -10°C ba is mehetsz
khm…Go Austria–nem normálisak ezek itthon..ennyi pénzt kérni Ilyen szolgáltatásért Ilyen fizuk mellett..szevasz
Legalább kevés a cigány!
Ez is egy szempont.
Hát én nem voltam annyira elájulva tőle
Inkább annak jó aki csúszdázni szeret inkább
A medencék nem valami nagyok, viszont annál mélyebbek