Strandok

Magyarország legkedveltebb strandjai, gyógyfürdői és uszodái.

Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont Sárvári Gyógyfürdő és Wellnessfürdő Aquaticum Debrecen Gyógy- és Fürdőközpont Aquaworld Budapest – Vízibirodalom és Élményfürdő
Főoldal » Budapesti strandok » XIII. kerület » Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda

A Dagály fürdő a Duna melletti kellemes, festői környezetben, 10 medencével büszkélkedhet, melyek közül 3 termál medence. Fürdő a gyógyvizet a margitszigeti kútból, valamint a Széchenyi Gyógyfürdő kútjából és a helyben található kútból kapja.

dagaly-termalfurdo-strandfurdo-es-uszoda-latkep

Legelőször a fürdő 1948-ban nyitott meg, termálvízét a Duna medre alatt lelt, 1944-ben fúrt kút biztosította.
1956-ban 50 m-es uszodával bővítették ki.
1970-től Széchenyi Gyógyfürdő vizét vezették ide, így a Dagály is a gyógyfürdő lett, mely azóta is többféle gyógyszolgáltatást nyújt.
1983-ban a fejlesztések során átadtak egy 25m-es sátortetős uszodát, mely vízszűrő-forgató rendszert is kapott.
2000-ben a 2 nagy méretű termál ülőmedencét, 4 modern vízszűrő-forgató berendezéssel ellátott medencévé alakították át. Melyben gyermek-, termál-, ülő-, élmény- és oktatómedencék üzemelnek
2002 nyarán megújult a gombamedence és a vese alakú medence, melyeket egyedi koncentrikus hullámokat keltő hullámgépekkel láttak le. Ezáltal a tengerpart zúgását utánozza.

Gyógyfürdő


A fürdő medencéi közül 3 gyógymedence, vizüket az 1938-ban átadott II. számú Szent István-kút és Margitszigeti Magda kút továbbá Béke Kút biztosítja. A kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, szulfátos gyógyvíz Nátriumot és jelentős mennyiségű fluoridiont is tartalmaz, így gyógyhatása jelentős.

Gyógyszolgáltatások:

  • Termál medencefürdő
  • Víz alatti vízsugármasszázs
  • Orvosi gyógymasszírozás
  • Frissítőmasszázs
  • Aromamasszázs
  • Lábmasszázs
  • Ivókúrák
  • Szauna

Medencék

dagaly-termalfurdo-strandfurdo-es-uszoda-gomba-medence

A medencék közt gyermek és élmény medencék is találhatóak. Az élménymedence számos szolgáltatást tartogat a fürdeni vágyóknak pl. sodrófolyosó, buzgárok, whirlpool, nyakzuhanyok, pezsgőágy.

Egész évben:

  • Úszómedence 25m: vízhőfok 26 °C
  • Úszómedence 50m: vízhőfok 26 °C
  • Termál 1 gyógymedence: vízhőfok 36 °C
  • Termál 2 gyógymedence: vízhőfok 34 °C

Nyári szezon:

  • Gombamedence: vízhőfok 36 °C
  • Élménymedence: vízhőfok 30 °C
  • Strand medence: vízhőfok 30 °C
  • Tanmedence: vízhőfok 30 °C
  • Gyermekmedence: vízhőfok 30 °C
  • Hullámmedence: vízhőfok 30 °C

Nyitva tartás

Minden nap: 06:00 – 20:00

Belépőjegy árak 2013


Hétköznap

  • felnőtt: 2400 Ft
  • gyerek-nyugdíjas-diák: 1900 Ft
  • délutáni (hétfő, kedd, csüt; 17h-tól) felnőtt: 1800 Ft
  • családi jegy I. (2 fn, 2 gyerek): 6700 Ft
  • családi jegy II. (1 fn, 2 gyerek): 4800 Ft

Hétvégén

  • felnőtt hétvégi: 2800 Ft
  • gyerek-nyugdíjas-diák: 1900 Ft
  • családi jegy I. (2 fn, 2 gyerek): 7500 Ft
  • családi jegy II. (1 fn, 2 gyerek): 5600 Ft

Egyéb

  • strandváró nap (szerda): 1800 Ft
  • strandváró gy-ny-diák: 1800 Ft

Képgaléria

Vélemények, hozzászólások (4db)

  1. Nagy Zsuzsanna szerint:

    Tisztelt strandok.info Üzemeltetők!

    Érdeklődni szeretnék, hogy mi a módja annak, hogy egy fürdő/strand felkerülhessen az Önök oldalára, illetve miként lehet azon meglévő információkat frissíteni?

    Válaszukat előre is köszönöm,

    Üdvözlettel,

    Nagy Zsuzsanna

  2. admin szerint:

    Köszönöm érdeklődését, válasz levélben küldöm a részleteket.

  3. Kútvölgyi Viktória szerint:

    Tisztelt strandok.info Üzemeltetők!

    Szakdolgozatom témája a Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda bemutatása.

    Érdeklődni szeretnék, hogy 2002 óta milyen jelentősebb fejlesztés történt a fürdő életében? Hol tudnék ennek utána járni?

    Válaszukat előre is nagyon köszönöm.

    Üdvözlettel:
    Kútvölgyi Viktória

  4. admin szerint:

    Szia, próbáld meg itt: www budapestgyogyfurdoi.hu



Ajánlott strandok